Tökmagos-medvehagymás zsemle

A. és barátja Zsolt, a hét elején a Zalában jártak, kedvenc szálláshelyünkön, a Vadlány Vendégházban megszállva. Ennek én kimondottan örültem, egyrészt mert az egész lakás, és éjszakánként az egész ágy (imádok terpeszkedve aludni) csak az enyém volt :), másrészt mert akkora csomag medvehagyma zsákmánnyal tértek haza, hogy csak na! Repestem örömömben. Rögvest elhatároztam, hogy a húsvéti hétvégére tökmagos- medvehagymás zsemlékkel készülök, és csinálok mellé egy krémes medvehagymás levest is, hogy biztos, ami biztos, íziben kiélvezzem minden csodás aromáját. A fagyasztóba is kerül belőle nem kevés, de igazság szerint jobb szeretem frissen felhasználni. Azért, hogy nehogy kárba vesszen egyetlen atomja sem, készítek belőle medvehagymás olívaolajat, és fűszervajat is, mert szeretek kreatívan tartósítani. Nyersen fogyasztva bélfertőtlenítő, emésztést javító tulajdonsága miatt egyes emésztési panaszok kezelésére alkalmazható, emellett vérnyomáscsökkentő hatású, lassítja a koleszterin lerakódások kialakulását az érfalban, javítja a végtagok keringését. Tisztítja a vesét és a húgyhólyagot, a vérünket. Kell ennél több indok?! 🙂 A zsemlék alapreceptjét már hosszú ideje használom, bár mindig módosítok rajta saját kedvem és ízlésem szerint.

Hozzávalók:

    • 300 ml víz
    • 2 evőkanál olívaolaj
    •  1 evőkanál almaecet
    • 1 teáskanál só
    • 1 teáskanál petrezselyem
    • frissen őrölt bors ízlés szerinti mennyiségben
    • 2 púpos evőkanál útifű maghéj
    • 0,5 teáskanál szódabikarbóna
    • 2 evőkanál lenmagpehely (hiányában esetleg szezámmag, rizspehely, zabpehely)
    • 100 ml kölesliszt
    • 100 ml földimandulaliszt
    • 100 ml barna rizsliszt
    • 2 evőkanál kókusztejpor
    • 1 nagy csokor medvehagyma apróra vágva
    • 1 marék tökmag

Elkészítés:

    1. Előmelegítem a sütőt 180°C-ra.
    2. Egy nagyobb tálban bekeverem az útifű maghéjat a vízzel, és megvárom, míg bekocsonyásodik.
    3. Egy közepes tálba mérem a liszteket, és a száraz hozzávalókat.
    4. A kocsonyás útifűmaghoz öntöm olajat, a sót és az almaecetet, elkeverem, majd a száraz hozzávalókhoz adom.
    5. Addig gyúrom a tésztát amíg szépen összeáll, elválik a tál falától és könnyű kezelni.
    6. Olajos kézzel kis gombócokat formázok, egy sütőpapírral kibélelt tepsibe ültetem őket.
    7. Alul-felül sütés mellett 45 perc alatt sülnek szép ropogósra.

És ehhez mit szólsz?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..